Itt az új villányi nagyágyú!

Fendrik Zsóka
2014. október 01., 11:28


Maguk jártak már úgy Villányban vagy csak emlegették úgy a települést, hogy Bock József neve ne merüljön fel? A válasz szerintem egyértelmű, hogy nem. Bock József pedig nem ismer tréfát, ha a minőségről van szó. Bemutatta a 2009-es Magnifico borát, ami nem kisebb sikernek örvend, mint elődei. Ez már az ötödik évjárat a "nagyszerű" borból, ami száz százalékban merlot szőlőszemekből készült. Bock Józseffel ültünk le és kifaggattuk a most forgalomba kerülő csúcsborról.
Itt az új villányi nagyágyú!
 
A Bock Pince óriási sikereket ér el országosan és nemzetközileg is azóta, amióta Bock József a szőlővel, borral foglalkozik. Egy évtizeden keresztül csak másodállásban készítette a borokat, mellette a Villányi Mezőgépen dolgozott, művezető-gyártáselőkészítőként. Majd felhagyott a főállásával és 1991-től már csak a borászatra koncentrált.
Itt az új villányi nagyágyú!
Óriási eredmény volt, hogy 1992-től a Bock borok megjelentek a budapesti gasztronómiában és némi export piacra is szert tettek. Kezdetben mindössze 2 hektáron gazdálkodott a család, azonban mára ez 70 hektárra duzzadt, ami mellett 70 hektár szőlőt integrálnak és annak termését megveszik. Bock József az egyik legnagyobb borászoknak járó elismerést, az Év bortermelője díjat 1997-ben nyerte el.
A pincészet egyik fő bora a Magnifico, amely az Ördögárok dűlő 100% merlot válogatása. Az első Magnifico a 2003-as évjáratból készült, de akkor még a Fekete-hegy dűlő válogatásaként, hiszen ebben az évben az Ördögárok dűlő még csak szűztermést (az ültetvény első szürete) adott. Bock József elmondta, hogy csak a legjobb évjáratokban készítik el a csúcsbort, így 2006, 2007, 2008 és 2009 után eddig a 2011 és 2012-es évjárat tűnik erre alkalmasnak. Vigyázat, veszélyesen jó bor, és a színanyagai kitűnőek. Egy kirándulás alkalmával a fehér blúzomon landolt. Na, azóta is próbálom kiszedni a foltot mindenféle hiper-szuper fehérítővel. Így felértékelődött a blúzom ára egy Magnificoval!
A bor nevét több mint fél évig keresték, majd egy éjféli borozgatás közben egy baráti társaság találta ki neki ezt a latin eredetű szót. A magnifico jelentése nagyszerű, csodálatos. A Bock család jobban utána nézett a névnek és a reneszánsz Firenzében élő államférfit hívták Il Magnifico Lorenzo Medicinek. Aki a művészetek és a tudomány patrónusa, a Medici-család legkiemelkedőbb alakja volt. Nem csak a bor nevében jelenik meg a Mediciek leszármazottja, hanem a palack címkéjén is őt láthatjuk. Őszintén szólva, kevesen nézik meg ilyen alaposan a címkéket, pedig érdemes lenne, hiszen így már teljesen más arcát látjuk a palacknak.
A szóban forgó évjárathoz 2009. október végén szüretelték az Ördögárok merlot, aminek addigra polifenolos érettsége is tökéletessé vált. Az időjárás ebben az évben jól alakult, a napfényben gazdag, meleg és száraz tavasznak köszönhetően hamar virágzott a szőlő. A nyári és őszi időszakokban átlag csapadék hullott és egyenletes meleg érte a fürtöket, így aztán fürödhettek a napsütésben a bogyók.
 
Kérdeztünk néhány szőlészeti információt is Bock Józseftől, hogy a kulisszák mögé is betekintést nyerjenek. A szőlőben kordonkaros művelésmódot használnak, 70 centiméteres távolságra a földtől. A borász elmondta, hogy nagyon kis terheléssel dolgoznak, még egy kilogramm gyümölcsöt sem szüretelnek átlagban egy tőkéről. Így nem csoda, ha ilyen koncentrált tételt kapunk a poharunkba.
Itt az új villányi nagyágyú!
A szüret sehol sem egyszerű, nagyon sok dologra kell figyelni, ha igazán jó alapanyagot szeretnénk a pincénkbe bevinni. Fontos, hogy a tőkéken fennmaradó fürtökből is válogatni kell, mondja a borász, hiszen csak a teljesen egészséges, ép szőlőből készítik el a Magnificot. A must erjesztése tartályban történik, amely 24 órás megfigyelés alatt van, és ha kell akár 3 óránként is csömöszölik (csömöszölés: törkölykalap belemerítése a mustba vagy már a kierjedt borba, Bock pincénél Taucher tartályt alkalmaznak). Olyan ez, mintha az embernek gyermeke van és egy percre sem hagyhatja magára vagy felügyelet nélkül. Nincs mese, aki borásznak áll, annak a sok jó mellett ezeket a terheket is vállalni kell.
A kierjedt mustot két évre 225 literes barrique hordókba helyezik, és ott hagyják pihenni. Ez alatt az idő alatt egyszer vagy kétszer fejtik át a bort. Addig is pihen, nem zavarják, persze a rendszeres kóstolása kötelező a borásznak, ami lássuk be egy nemes feladat. Szimpatikus, hogy a pincészet mindösszesen 10-15%-ban használ francia hordót, egyébként a magyar hordókat részesítik előnyben (Trust, Kádár, European Coopers). A pincében kóstolás után kiválogatják a hordókat, amelyekből összeállítják a Magnificot, amiből mindösszesen 7890 palack készült a 2009-es évjáratból. Egy gyors „fej”számolást végezve ez körülbelül 26 barrique hordónak felel meg. Azt gondoljuk, te jó ég ez nagyon sok, de ez az a bor, amiből soha nem készül elég!
A palackozást sem lehet csak úgy Hű”bele” Balázs módjára elvégezni. A kiválasztott hordók tartalmát kóracél-tartályba vagy fahordóba összefejtik, és 1-3 hónapot pihen palackozás előtt. A most megjelenő 2009-es tételt, 2012 márciusában palackozták, azóta palackban érlelték.
Az elkészült bor a lényeg nekünk, fogyasztójának, így egy rövid iránymutatás a kóstoláshoz. De jobb, ha Önök is kiegészítik a saját tapasztalataikkal, nem csak úgy hisznek az én érzékszerveimnek.
Itt az új villányi nagyágyú!
Bock: Magnifico 2009.
Mély, sötét színű bor, amelynek megjelenése is már arra utal, hogy nem egy hétköznapi tétel. A pohár faláról lomhán ereszkedik le, ami magas beltartalomra, extraktra utal. A bor illatban tiszta, melyben aszalt szilvás, meggy lekváros, selymes vaníliás aromák fedezhetőek fel, megfűszerezve egy kis dohánnyal és cédrussal. Ízében feketeribizlivel és tejcsokoládéval egészül ki az aromakép. A bor lecsengése nagyon hosszú. A tétel hosszan érlelhető, már aki bír vele várni, hogy meg ne igya. A pincészet ajánlja csokoládés desszertekhez, szivarokhoz és különleges pillanatokhoz.
Mindig jó leülni és beszélgetni Bock Józseffel, aki ismeri minden csínját-bínját a borkészítésnek, de mégis örökké tanulni akarja az új dolgokat. Nyitott szemmel jár és kérdez a kollégáitól, hiszen tudja, ez is a fejlődés alapja. Amikor a szőlőtermesztésről és a bor előállításáról kérdeztük óriási lelkesedéssel, lendülettel mesélte el, hogyan is készült el a Magnifico 2009. Egy különleges pillanatban, ahogy a borász is ajánlja, érdemes megkóstolni a tételt.
Winelovers borok az olvasás mellé