GfK: pezsgőre és rövid italra kétszer annyit költünk decemberben

Borászportál
2012. november 28., 15:26


Piackutatás - Decemberben többet költenek napi fogyasztási cikkekre a háztartások, mint az év többi hónapjában, ám ez a különbség évről évre kisebb a GfK Hungária piackutató intézet adatai szerint. Röviditalból viszont még mindig kétszer annyit vásárolunk, mint máskor, de kiemelkedő a pezsgő forgalma is.
GfK: pezsgőre és rövid italra kétszer annyit költünk decemberben
 
A GfK azt közölte: 2006-ban még mintegy 25 százalékkal többet költöttek a háztartások decemberben napi fogyasztási cikkekre egy átlagos hónaphoz képest. Ez a különbség a következő években csökkent, majd az utóbbi években stagnál. Tavaly 19 százalékkal haladta meg a decemberi összköltés a havi átlagot, idén pedig 15-20 százalékkal költenek majd többet a családok az év utolsó hónapjában a piackutató várakozásai szerint.
 
A háztartások decemberben napi fogyasztási cikkekre összesen 60 ezer forint körüli összeget fordítanak a GfK adatai szerint, amiben az ajándékvásárlás egy része is benne van. A napi fogyasztási cikkek közül kerülnek ki az olyan népszerű karácsonyi ajándékok, mint például a praliné, valamint a különféle kozmetikai és testápolási termékek, ajándékcsomagok.
A sütés-főzés legfontosabb kellékeiből, valamint az italokból is többet vásárolnak a családok ebben az időszakban. Megnő a kereslet a sütőpor, a vaníliás cukor, a margarin, a tojás, a majonéz és a mustár iránt, a teljes éves eladott mennyiségnek több mint egytizede koncentrálódik erre a néhány hétre. Az éves eladott friss halmennyiség több mint egyharmada esik decemberre. Röviditalból kétszer annyit vásárolnak a háztartások, mint máskor, de kiemelkedő a pezsgő forgalma is. Egyre nő az olcsóbb kimért szaloncukrok forgalma, tavaly már a teljes eladott mennyiség felét tette ki - közölte a Gfk.
Az Országos Kereskedelmi Szövetség (OKSZ) szerint az elmúlt években már december elején is egyre több volt a leárazás az áruházakban, az ünnepek előtti napokban pedig tovább nőtt ez az arány. Sok vásárló eleve ezzel számol, ezért halasztja az utolsó napokra a bevásárlást.
Az OKSZ szerint ajándékokra általában 70-80 milliárd forintot költöttek az elmúlt években a családok, ezen belül a legtöbbet számítástechnikai és műszaki cikkekre, játékokra, ruházatra, könyvre és illatszerekre. 
Ha a nyugta nem veszik el, és a termék hibátlan, nem használták, akkor visszacserélik a kereskedők a nem megfelelő ajándékokat. Ezért is csak olyan helyen érdemes vásárolni, ahol nyugtát adnak - hívta fel a figyelmet az OKSZ.
Winelovers borok az olvasás mellé