A 87 ezer hektáros magyar (bor) szőlőterületről korszerű gazdálkodás - pontosabban 4 és 6 ezer közötti tőkesűrűség - mellett a keresletet lényegesen meghaladó mennyiségű bor teremne. Hosszú távon tehát indokolt lehet a termőterület csökkentése. Vannak azonban kérdőjelek.

A jelenlegi túltermelésnek ugyanis nem az, az oka, hogy túl nagy területen túl sok szőlőtőke terem, hanem az, hogy egy-egy tőkén hagynak az európai átlagot jóval meghaladó mennyiségű termést a gazdák, miközben az ültetvények tőkesűrűsége jóval alacsonyabb, mint Délnyugat-Európában.

A kivágási támogatás ebben a formában és időzítéssel káros, visszafordíthatatlan folyamatot indíthat el. A jelenleg tervezett feltételek mellett ugyanis ott juthatnak a legnagyobb összeghez az ültetvényeket kivágó gazdák, ahol eddig a piaci feltételek a túltermelésben tették őket érdekeltté és a természeti adottságok, lehetővé is tették a tőkénkénti túlterhelést. Különösen igaz ez abban, az esetben, ha a közeljövőben az eddigi nagy felvásárló kiesik a piacról. (Ilyen például Tokaj, ahol a Kereskedőház több sikertelen privatizációs pályázatot követően, sem a magántőke által kialakított racionálisabb gazdálkodásra, sem állami támogatásra nem lehet számítani.) A KSH kimutatása szerint 2004-ben a legmagasabb hektáronkénti termésátlag Hevesben volt, amit Somogy követett, Bács-Kiskun-megye a 3. helyen áll. (KSH: Gyümölcs-, szőlő- és zöldségtermesztés, 2004 16.o.) Az intézkedés eredményeképpen több jó adottságokkal rendelkező történelmi borvidéken is jelentősen csökkenhet a termőterület és semmi garancia nincs arra, hogy valóban a rossz adottságú területeket vágják ki a gazdák.

Elhibázott lépésnek tartjuk, hogy a magyar szakigazgatás úgy vesz át és kíván alkalmazni egy, az Európai Unióban meghonosodott piacszabályozó eszközt, hogy a magyar borászati szabályozás lényegesen különbözik azoknak a dél-európai országoknak a szabályozási logikájától, amelyek az EU normáit meghatározzák. Franciaországban, Olaszországban, Spanyolországban a származási hely megnevezésének védelmére épülő jól szabályozott rendszer működik. A magas minőséget képviselő védett eredetű borok (AOC, illetve DOC jelöléssel) termőterülete precízen lehatárolt, nem csak a fajta használat, de a hektáronkénti tőkesűrűség és ezek függvényében tőketerhelés és a hozam is szabályozott. A legtöbb területen a tőkesűrűség hektáronként 5 ezer tőke felett, a hozam pedig 80 hektoliter alatt van.

Ezekben az országokban csak azokon az ültetvényeken termelnek ennél többet, melyek nem tartoznak egy védett körzethez, így csak asztali vagy tájborok kerülhetnek ki az ültetvényről. Az EU kivágási támogatásának éppen az a célja, hogy az olcsó, asztali borok túltermelését csökkentse és védje, a magasabb minőségre képes borvidékeket. A jelenlegi magyar szabályozás azonban nem garantálja, hogy az EU kivágási támogatása nálunk is ugyanazt a hatást érje el, azaz nem feltétlenül a rossz adottságú és ezért csak alacsony minőségre képes, területekre fognak kivágási támogatást kérni a gazdák.

Célszerű lett volna a tőkénkénti terhelést szabályozni - legalább minőségi borok esetében - és azokra a területekre érvényesíteni a kivágási támogatást, ahol 2 kg tőkénkénti terhelés mellett sem sikerül az évjáratok többségében elérni a 17 mustfokot. (A minőségi borokra vonatkozó jelenleg érvényes hektáronkénti 100 mázsás szabályozás az ültetvények jelentősen eltérő tőkesűrűsége miatt erre nem alkalmas, hiszen két - háromszoros terhelésbeli különbséget is jelenthet.)

Egy kis számtan

A 2004-évi szőlőtermés 789 ezer tonna volt, melyből 5,2 millió hektoliter bor készült, 34 százalékkal több, mint egy évvel korábban. Azt, hogy ez sok-e azonban nem a korábbi évek termelésével, hanem a borfogyasztással összevetve érdemes vizsgálni.

Magyarországon 2003-ban KSH által kimutatott átlagos borfogyasztás fejenként 32,2 liter volt. A Magyarországon eladható hazai bor mennyisége, tehát nagyságrendileg 3 - 3,5 millió hektoliter. A termelés az utóbbi két évtizedben minden évben felülmúlta belföldi keresletet: KSH Élelmiszermérlegek és tápanyag-fogyasztás 27.o.

A fölösleget exportáljuk, jöhetne az ellenérv, csakhogy az export mennyisége folyamatosan csökken, 2003-ban 0,75 millió hektolitert, 2004-ben pedig már csak 0,54 millió hektolitert adtunk el külföldön. Több mint 15 százalékkal csökkent az export, miközben az importált mennyiség 2003-ban 50 százalékkal 100 ezer hektoliterre nőtt. Ha a jelenlegi tendenciák folytatódnak - márpedig minden okunk megvan ezt feltételezni, hiszen Dél-Európában és az "Új-Világban" a hazainál olcsóbban lehet kommersz, de jó minőségű borokat előállítani - akkor a borexport és a borimport három - négy éven belül kiegyenlíti egymást. A nyolcvanas években a magyar borexport 2-3 millió hektoliter volt, ennek döntő többsége a Szovjetunióba ment. A távoli jövőben 1 millió hektoliteresnél nagyobb exportra akkor sincs esély, ha időközben a magyar borok minőségében és külpiaci megítélésében drasztikus változás következik be. 3,5 millió hektoliteresnél nagyobb termeléssel tehát hosszabb távon nem érdemes számolni. A kérdés tehát az, hogy mekkora területen terem 4 millió hektoliter jó minőségű bor?

Az alábbi táblázat azt mutatja, hogy átlagosan 4.500-as hektáronkénti tőkesűrűség és tőkénként 2 kilógrammos terhelés mellet mekkora termőterület szükséges 4 millió hektoliter bor termeléséhez.

Tábla 1.

termőterület	tőkeszám / ha	tőketerhelés tőke/kg	hektáronkénti termelés hl-ben	összes termelés hl-ben
63 492	4 500	2	63	4 000 000

4 M hl / (63hl/ha)

Jelenleg azonban a tőkesűrűség alacsonyabb a tőkénkénti terhelés pedig magasabb. 2004-ben az országos hektáronkénti termésátlag 8460 kilogramm volt, ami elvileg (70 százalékos lé kinyerést figyelembe véve) a fenti 63 hektoliternek felel meg. Csakhogy az országos átlag elfedi a jelentős helyi különbségeket: míg a kisebb kevéssé ismert borvidékek rendkívül alacsonyak a termésátlagok, az Alföldön és egyes történelmi borvidékeken a 10.000 kilógrammot is túllépik. Figyelembe véve, hogy az átlagok kiszámításánál a már és a még nem termő területeket is figyelembe vették, valamint azt, hogy a termő szőlők legnagyobb része a 70-es, 80-as években telepített széles sortávolságú, alacsony tőkeszámú ültetvény kiderül, hogy 2004-ben a 3-4 kilógrammos - tehát az ideális mennyiséget 60-70 százalékkal meghaladó tőketerhelés volt az átlagos. Hangsúlyozzuk, hogy átlagos, tehát a termő ültetvényeken akár 5-6 kilogramm is elképzelhető. Ez a túltermelés egyik forrása.

Tábla 2.
2004. évi adatok alapján

termőterület	Átlagos tőkeszám hektáronként *	tőketerhelés tőke/kg	hektáronkénti termés kilógrammban	Hektáronkénti termelés hl-ben	összes termés tonnában	összes termelés hl-ben
93 127	2 500	3,39	8 468	56,6	788 610	5 271 827

Forrás: KSH: Gyümölcs-, szőlő- és zöldségtermesztés, 2004
* saját becslés, a teljes kataszteri területre vetítve számolt átlag

A második táblázat tehát azt mutatja, hogy a jelenlegi túltermelés az ültetvények terhelésének szabályozásával is kezelhető lenne, az első táblázat pedig azt, hogy hosszú távon - az ültetvények korszerűsítésével párhuzamosan - közel 30 ezer hektárral csökkenteni kellene a jelenlegi termőterületet. Az viszont korántsem mindegy, hogy ez a csökkenés mely borvidékeken fog végbemenni. Ha a HNT előrejelzései szerint a kivágások az alföldi borvidékekre koncentrálódnak, jelentősen tisztulhat a piac. De pillanatnyilag semmi garancia nincs arra, hogy ne Egerből vagy Tokajból tűnjön el 2-3 ezer hektár.

Berger Zsolt