Akiket a hit igazít - Boregyetem 1. nap

Knap Gábor
2014. szeptember 09., 11:27


A Budavári Borfesztivál kísérőrendezvényeként rendre megtartott Boregyetem első napján minden esetben az aktuális, kiemelt témát járják körbe az előadók. Ebben az évben egészséges életmód kap megkülönböztetett figyelmet a fesztiválon, így a bio, biodimanikus, ökológiai gazdálkodásból származó borokról, valamint a szőlőmagolaj és –őrlemény jótékony hatásairól szólt az első előadás.
Akiket a hit igazít - Boregyetem 1. nap
 
Akiket a hit igazít - Boregyetem 1. nap
Vagyis inkább előadások, mert a végére kicsit konferencia, vagy inkább szemináriumszerűre sikerült a Boregyetem. De az interaktivitást szeretjük, a borokat is, szóval szerintünk teljesen jól jött ki a dolog.
Mitől bio?
Hogy túl legyünk a „nehezén”, Nyitrainé Dr. Sárdy Diána, a Corvinus Egyetem docense kicsit eligazgatta a hallgatóságot az ökológiai gazdálkodás és a biodinamikusság fogalmai, tudományos háttere és a bioborok mibenlétének témájában.
Akiket a hit igazít - Boregyetem 1. nap
Nyitrainé Dr. Sárdy Diána
Mivel, mennyit szabad permetezni, hogyha biobort készít valaki, mivel permeteznek a biodinamikus iskola követői, milyen módszereket használhatnak a kémiai eljárásokat mellőzni kívánó borkészítők.
Az előadás végén több laborvizsgálat eredményével is megismerkedett a hallgatóság, konklúzióként pedig megállapíthattuk, hogy környezetkímélő technológiával ugyanolyan jó borokat lehet készíteni, mint a hagyományossal, csak nagyobb - más irányú - hozzáértés, új ötletek és kreatív megoldások szükségesek hozzá.
 
Hinni a szőlőhegyen kell
Közben – még az előadót megelőzve – már a poharunkban üdvözölhettük Szászi Endre 2013-as rózsakő borát, amelynek fantasztikus „badacsonyiságát”, gazdag aromatikáját ízlelgetve sokkal jobban csúszott az előadás anyaga is.
A rózsakő után az ugyancsak 2013-as olaszrizling következett, amely a Szent György-hegyi olaszrizlingje a pincének (van egy szigligeti is). Fiatal és idősebb ültetvények borainak házasítása. A bor komoly savai idővel majd bizonyára belesimulnak, úgy lesz igazán a csúcson.
Akiket a hit igazít - Boregyetem 1. nap
Szászi Endre
A 2012-es Zeusz, amely fajta a bouvier és a kéknyelű nászából született, egy öt éves ültetvény gyümölcséből készült. Egy éjszakát ázott a héján, ennek eredménye a sötétebb szín és a sűrűbb textúra. Magas az alkohol, de hozzá hatalmas a test is, olajos, lomha, intenzív bor.
A kóstolás közben Szászi Endre arról beszélt, hogyan kezdtek bele a bio borászkodásba, milyen lehetőségeket lát benne. Szerinte a bio egy „járható, természetes, de nagyon nehéz út”. Közben pedig többször is szó esett a hitről, hiszen hinni kell benne, hogy az olyan években is, mint az idei, amely komoly megpróbáltatások elé állítja a szőlőt és a művelőjét is, lesz mit szüretelni, lesz jó minőségű bor.
Nekik megvan az isteni szikra
Hitről aztán Dr. Lőrincz György beszélt még többet, akitől megtudtuk, létezik az „imádságon alapuló szőlőtermesztés”. A St. Andrea Szőlőbirtok és Pincészetnél 2007 volt az első biodinamikusan kezelt évjárat, a Boldogságos dűlőn, tavaly pedig már 5 termőhelyen is így folyt a termelés.
Kóstolhattuk a 2012-es Boldogságost, amely egy egri csillag, és részt vehettünk a 2011-es Valóban Méltó „világpremierjén”. Utóbbi egy pinot noir, annak ellenére, hogy a St. Andrea is csak a bikavér és az egri csillag különböző változataira szeretne koncentrálni. Ezt az egy fajtabort nem tudták kihagyni, érthető okokból. A nyilvánosan itt, először kóstolható Valóban Méltóról nem tudjuk, hogy ízlelhető lesz-e a Borfesztiválon, de hogyha igen, mindenképp ajánljuk olvasóink figyelmébe!
A „biodinamikus szemléletben a szellemvilágtól kérünk segítséget, ami nehezen kontrollálható” – mondta Dr. Lőrincz György. Úgy tűnik, nekik egész jól megy.
A paradicsom tehet mindenről
Malatinszky Csaba szereti a jó paradicsomot. Annyira, hogy egy 2003-as utazása során nem volt a világ különböző pontjain evett gyümölcsökkel elégedett, így elkezdett otthon más-más fajtákkal kísérletezni. Bejött. „Ha ennyire nyilvánvaló a különbség, akkor ezt a szőlőben is folytatni kell” – gondolta, és egy csapásra – nem kis kockázatot vállalva – átállt az organikus termelésre.
Akiket a hit igazít - Boregyetem 1. nap
Malatinszky Csaba
Az ő borai közül a Noblesse Chardonnay 2013-at, a Le Sommelier Rozé 2013-at és természetesen a Kúria Cabernet Franc 2011-et kóstoltuk. Olvasóink bizonyára ismerik ezeket a borokat, és azt is tudják, hogy miért olyan különlegesek. A (tulajdonképpen battonage technikával készülő) chardonnay és a zászlósbor cabernet franc mellett a fesztivál látogatóinak figyelmét ezúttal a kevésbé érdekesnek tűnő rozéra hívnánk fel, hiszen ez egy fajélesztő nélkül készülő rozé, így kissé szokatlan aromájú különlegesség.
Harmónia mindenek felett
Malatinszky Csaba szerint Magyarországon a környezeti és klimatikus viszonyok szerencsés együttállása miatt nem lenne szükséges vegyszereket használni.
Franz Weninger sem tesz olyat. A soproni borászatban is – hasonlóan, mint a többieknél – fontos szerepet kap a természetfeletti. „Boraink egyedisége a természet erőinek harmóniájából ered” – olvasható a honlapon. A – borász távollétében – Szászi Endre és Malatinszky Csaba által bemutatott 2012-es syrah és a 2011-es Steiner Kékfrankos is, a maguk hűvös, északi módján azt támasztotta alá, hogy a biodinamikus borokhoz nem csak a borász áll hozzá megkülönböztetett figyelemmel. A délután folyamán kóstolt borok a fogyasztót is egy kis megállásra, nyugalomra, meditálásra késztetik. Nem lehet nem észrevenni a beléjük költözött misztikumot, különlegességet.
A Boregyetem első napján a következő borokat kóstolhatta a közönség:
  • Szászi Pince Badacsonyi Rózsakő 2013
  • Szászi Pince Badacsonyi Olasz rizling 2013
  • Szászi Pince Badacsonyi Szent-György-hegyi Zeus 2012
  • St. Andrea Szőlőbirtok és Pincészet Boldogságos 2012
  • St. Andrea Szőlőbirtok és Pincészet Valóban méltó 2011
  • Malatinszky Kúria Organikus Szőlőbirtok Noblesse Chardonnay 2013
  • Malatinszky Kúria Organikus Szőlőbirtok Le Sommelier Rozé 2013
  • Malatinszky Kúria Organikus Szőlőbirtok Kúria Cabernet franc 2011
  • Weninger Pincészet Syrah 2012
  • Weninger Pincészet Steiner Kékfrankos 2011
Ajánljuk őket a fesztivál látogatóinak figyelmébe!
Winelovers borok az olvasás mellé