Kinőtte magát a Jack Daniels

Borászportál
2014. július 22., 13:47


Komoly terjeszkedésbe fogott a legendás amerikai whiskey-gyártó cég, a Jack Daniel’s. Nem csak a lepárlók és raktárak számát növelte a közelmúltban a vállalat, de új kádárüzemet is nyitott Lawrence megyében. 
Kinőtte magát a Jack Daniels
 
A világhírű ital érlelésére szolgáló hordók gyártása július elején kezdődött meg az új üzemben, 200 embernek biztosítva ezzel munkalehetőséget.
A kádárműhely megépítésére a világszinten növekvő kereslet miatt volt szükség, valamint a hordók gyártását is saját kézben tartják a whiskey készítői. A párlat egyedi ízének titka ugyanis a kristálytiszta forrásvíz mellett, az 53 gallonos, fehér tölgyből készült hordókban rejlik. Az ital jellegzetes borostyán színe és részben zamata is az égetett fehértölgy hordóknak köszönhető.
A jelenleg 200 család megélhetését biztosító új üzemben napi 400 hordót gyártanak, azonban a tervek szerint ez a szám már a közeljövőben igencsak megnövekedhet. A cég számításai szerint pár héten belül napi 700 frissen pörkölt hordó elkészítésére is alkalmas lehet a létesítmény. Ezzel is hozzájárulva a jelenleg 160 országban elérhető italmárka terjeszkedéséhez.
 
Winelovers borok az olvasás mellé