Javítja az idősek állóképességét a bor

Borászportál
2014. augusztus 28., 22:12


Nahát, ezek a brit tudósok... A legújabb kutatásuk szerint az alkalmanként megivott pohár bor középkorban és idősebb korban segít a fizikai állóképesség megőrzésében.
Javítja az idősek állóképességét a bor
 
Az eredmények alapján érdekes módon az is kiderült, hogy az absztinencia éppen az ellenkező hatást gyakorolja, vagyis az alkoholt egyáltalán nem fogyasztók nagyobb valószínűséggel tapasztalnak problémákat az olyan hétköznapi mozgások kivitelezésében, mint például a járás vagy az öltözködés - írja a Hazipatika.com.
 
Az Age And Ageing szaklapban megjelent tanulmányukban a University College London kutatói közel 30 ezer 45 és 69 év közötti férfi és nő alkoholfogyasztási szokásait és fizikai képességeit vizsgálták. Eredményeik azt mutatták, hogy azok, akik hetente négy alkalommal fogyasztottak alkoholt, rugalmasabbak és jobb állóképességgel rendelkeznek, és ők tapasztalják a legkevesebb nehézséget a járással, étkezéssel, öltözködéssel és a tárgyak elérésével kapcsolatban. A legrosszabb fizikai állapotban azok voltak, akik egyáltalán nem ittak alkoholt.
Winelovers borok az olvasás mellé